| 2010 március 30
Újra Metrós siker F 16-ban
Kemény pályáinkon március 27- 29 között került megrendezésre F 16-os 2. kategóriás Fehér Sport – Metro Kupa tenisz verseny. A versenyre 35 nevezés érkezett, ezért selejtező is volt.
A népes mezőnyből újból Kétyi András, szakosztályunk játékosa, került ki győztesen, csak úgy mint az előző februári versenyünkön is. Andris 3. kiemeltként vágott neki a küzdelmeknek és szép játékkal, meggyőző fölénnyel, megérdemelten aratott győzelmet. Az elődöntőben Kanyó Rajmundot ( Diego ) 2. kiemeltet verte 6/0 6/1 arányban, a döntőben pedig Hegyi Norbertet ( IDOM ) 1. kiemeltet 6/0 6/2 –re. Norbi igen színvonalas mérkőzések után került a döntőbe, a nyolc között Toronyi Eriket ( Top Sport ) verte 6/3 7/6, majd az elődöntőben Gyabronka Bencét ( MTK ) 7/5 6/7 7/5 arányban. A hazai versenyzők közül Osuchovski Ktistof ismét a nyolcig verekedte magát. Párosban is született hazai siker, Kétyi Andris Hegyi Norbi páros második helyezést szerzett. A győzelmet az estébe nyúló mérkőzésen Gyabronka Bence Toronyi Erik páros szerezte meg 4/6 6/2 10/6 arányban. A párosban harmadik helyezést a Margitfalvi Róbert ( Talentum ) Sári Botond ( Röpte ) és a Ágoston Gyuri, Ágoston Feri ( Top Sport ) párosok szerezték meg.
Gratulálunk a játékosoknak és a rendezőknek a színvonalas versenyhez.


