2008. augusztus 15.-20.Pécs, Pécsi Elektromos Tenisztelep. A Budapest Bajnokságon elért jó eredmények után most a Magyar Bajnokságon kellett helyt állnia egyesületünknek. Azzal a céllal indult útnak a Metró RSC korosztályos különítménye, hogy legalább azt, ha nem jobb eredményeket érnek el sportolóink, mint a budapesti megmérettetésen. Csapataink közül csak a 14 éves fiúk (Kétyi András, Berezvai Kolos, Osuchowski Kristóf és Müller Gergő) vívták ki a 6 csapatból álló döntőbe jutást.

A papírformának megfelelően a Fortis SE csapata lett az első kiemelt és a második kiemelt a Metró RSC. A többi résztvevő csapat a Minorex, Gellért SE, Szentes és a Békéscsaba volt. Két 3-as csoportra osztották a hat nevező csapatot. A Metró a Szentessel és a Minorex- el kellett, hogy megküzdjön a továbbjutásért. Első ellenfelünk az Ajkay Norberttal ám Virág Máté nélkül felálló Szentes volt, akit papírforma szerint kellett megvernünk. Az egyénik után 2:1 volt már nekünk, így a párosnál elég volt csak egy játszmát nyernünk ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót. Ez sikerült is és készülhettünk másnap a csoport második meccsére.

Csoportban a második ellenfelünk a Minorex csapata volt az Ágoston ikrekkel (Ferenc és György). Nagyon jó és erőteljes játékkal simán vertük az ellenfelet úgy, hogy mind a három egyéni mérkőzésünket hozni tudtuk. 3: 0 után a párost csak formalitásnak tekintettük. Ezzel a két csoportgyőzelemmel bejutottunk a döntőbe, ahol a Fortis SE csapata várt ránk.

Ez a mérkőzés tekinthető volt egy visszavágónak is, mivel a Budapest Bajnokság döntőjében tőlük kaptunk ki 3: 1-re. Azzal a nem titkolt céllal indultunk útnak még 14.-én, hogy visszavágjunk, és ezzel elhódítsuk a bajnoki trófeát tőlük. Nem gondoltuk, hogy ilyen nehéz és izgalmas lesz! Egyesben Kétyi Andris Tóth Csongorral játszott, Berezvai Kolos Kovács Márkkal és Müller Gergő Batta Richárddal. Papíron Andrisnak volt a legnehezebb dolga, mivel a ranglista második helyezettjével és a korosztály sokszoros bajnokával játszott. Ez a tisztelet meglátszott Andris játékán és sajnos kikapott a nála jobb Csongortól. Andris remekült helyt állt, bár több játékot azért foghatott volna még. Második játékosunk Kolos egy nála picivel jobb játékossal játszott, azzal a Kovács Márkkal, akit Andris legyőzött a Budapest Bajnokság döntőjében. Nagyon fontos meccs volt a számunkra, hiszen ez meghatározta a párosokat is. Szerencsére Koli agresszív teniszének köszönhetően simán megverte ellenfelét és ezzel nagyon jó pozícióba hozta a csapatot. Müller Gergő azzal a Batta Richárddal játszott ismét, akivel a budapesti fináléban is óriási csatát vívót, ám nagyon kellett, hogy ezúttal magabiztos és koncentrált játékkal simán verje ellenfelét. Az egyénik után tehát 4: 2 volt a játszmák aránya, a játékok aránya pedig 26: 17 volt a mi javunkra, tehát 4 játék kellett párosban ahhoz, hogy Magyar Bajnok legyen a csapat. Nem volt ilyen egyszerű, hiszen a mindent eldöntő párost Tóth Csongi és Kovács Márk játszotta a Kétyi András Berezvai Kolos duó ellen. Az egyénikben látott magabiztos játék nyomát se lehetet látni a párosnál sima 6/2;6/1-es vereséget szenvedtünk. Ez a három játék viszont elegendő volt arra, hogy döntetlen legyen az eredmény. Mivel nem tudott dönteni se a játszma arány se a játékok aránya, így sorsolással kellett eldönteni, melyik csapat lesz 2008 Magyar Bajnoka a 14 éves korosztályban. A sorsolás terhét magamra vállaltam és Fortuna szerencsére mellénk állt.
2008-ban Magyar Bajnok 14 éveseknél a Kétyi András, Berezvai Kolos, Osuchowski Kristóf és Müller Gergő alkotta Metró RSC csapata.
A csapatbajnokság fáradalmait nem sok idejük volt kipihenni a játékosoknak, mivel másnap már az egyéni küzdelmek kezdődtek meg. A négy fiú közül Kétyi András, Berezvai Kolos és Osuchowski Kristóf kiemeltként várta a folytatást, Müller Gergő pedig már az első fordulóban megmutathatta, hogy a csapban nyújtott teljesítménye nem volt véletlen. Gergő hozta a kötelező győzelmet, de kicsit bizonytalan játékkal verte a nála jóval szerényebb tenisztudást képviselő ellenfelét. Gergő ezzel bejutott a legjobb 32 közé, ahol már egy kiemelt Ágoston György várt rá. Jóval nehezebb meccsnek ígérkezett a tegnapinál és ez be is következett. Sok hibával és sok dumával szoros mérkőzés alakult ki, de Gergő győzni akarása meghozta eredményét és bejutott a legjobb 16 közé. Így tett Kristóf is, aki könnyedén verte második körös ellenfelét. Legjobb 16-ba jutott Andris és Kolos is, akik megmutatták jó formájukat egyéniben is. Magabiztosan jutottak tovább a 16 közé, ahol egymással kellett megküzdeniük a negyeddöntőbe kerülésért.

Hétfőn reggel mindenki a csapatból pályára lépett. Kristóf a második kiemelt Bíró André ellen, Gergő az első kiemelt Madarász Gergő ellen és a nap rangadójának számító Andris és Kolos csatája is sorra került a hét első napján. Kristóf helyenként szép és agresszív játékkal kikapott a nála sokkal nagyobb tenisztudást képviselő Andrétól, Gergő pedig az első játszma sima elvesztése után meglepetésben törte a fejét, ám kevés volt az 4/2-es vezetés is a ranglistát vezető Madarász Gergő ellen. A nap rangadója csak ezután következett. Már előző este tapintani lehetett a feszültséget a két csapattárs között, hiszen óriási volt a tét! Mindenki tudta, hogy aki nyer ezen a találkozón, az bekerül az elődöntőbe, mivel papíron gyengébb játékos kerül az útjukba a következő fordulóban. Andris sokkal agilisabban kezdte a találkozót és az első játszmát 20 perc alatt be is söpörte. A második játszmában is jobban játszott a kicsit megszeppent Koli ellen, de a játszma végére Koli felébredt és egyenlíteni tudott a játszmákat tekintve. A döntő játszmában Andris már 5/2-re is vezetett, de Koli fel tudott kapaszkodni, ám 5/4 40/30-nál Andris a mérkőzésért adogatott. A szerencse nem állt Andris mellé és Koli meg tudta fordítani a meccset és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol Sári Botond várt rá. Sima, megbízható, stabil játékkal, esélyt sem hagyva ellenfelének győzött és ezzel bejutott az elődöntőbe. A döntőbe jutásért Madarász Gergővel kellett megküzdenie, aki a mezőny fölött van egy kicsit Tóth Csongorral és Bíró Andréval. A mérkőzés papírformát hozott, hiszen az ellenfél stabilabb játékot mutatva verte meg simán Koli, aki ezzel a Magyar Bajnokság 3. helyezettje lett, megérdemelve minden dicséretet.Hogy a szép eredményeket tovább gyarapítsuk arról Müller Réka gondoskodott, aki magabiztos és esélyeshez méltó játékkal maga mögé utasította az egész mezőnyt. Ezzel Réka nem csak a Budapest Bajnokságot nyerte meg, hanem 2008-ban a 14 éves korosztályban Magyar Bajnok is lett egyben. Réka párosban is jól szerepelt, bár partnere betegsége miatt az elődöntőt feladni kényszerültek és így a fényes 3. helyen végzett.

Fiú 14 párosban pedig Kétyi Andris alkotott maradandót Ajkay Norbert oldalán, hiszen a döntőben óriási erőfeszítésre késztették az egész mezőnyön átgázoló Madarász Gergő Bíró André duót. A hatalmas és kiélezett csatában végül a Madarász/Bíró kettős diadalmaskodott, de Andris a csapat első helye után párosban is az előkelő második helyen végzett.

A Metró RSC bebizonyította, hogy a Budapest Bajnokságon elért szép sikerek nem voltak véletlenek és azt, hogy a Magyar Tenisz sport egyik meghatározó egyesülete. Az elért eredmények természetesen nem egy ember munkája, ezért szeretném megköszönni mind a szülők, az edzőtársak, a sportvezetők és a gyerekek munkáját azért, hogy ilyen jól szerepelt egyesületünk. Remélem a lendület, a kitartás és az eltökéltség megmarad mindenkiben és akkor ezeket a szép sikereket a következő esztendőben is elérhetjük.

Kapcsolat

  • Cím: 1162 Budapest XVI. ker.
    Csömöri utca 158.
  • Focipálya alkalmi bérlés:
    tel: 406-5584; 06 30 7420480;
    (Recepció)
  • Teniszpálya alkalmi bérlés:
    tel: 406-5584 ; 06 30 7420480;
    (Recepció)
  • Teniszpálya állandó bérlés:
    06-30-9210-162
  • Focipálya állandó bérlés:
    06-30-921-0162
  • Foci bajnokságok, kupák:
    06-30-921-0162
  • Tanfolyamok, napközis tábor:
    402-0443
  • e-mail:
    metrofoci@t-online.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. ; metrosport@t-online.huEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
  • Fax: 405-1050