| 2010 március 04
Metrós siker az 1. kategóriás F 16-os Fehér Sport-Metro Kupa versenye. Február 13-15 között került kemény pályáinkon megrendezésre F 16-os 1.kategóriás Fehér Sport – Metro Kupa tenisz verseny . A szépszámú, 32 fős mezőnyből, hazai versenyzőnk , a harmadik kiemeltként induló Kétyi András került ki győztesen. A döntőben az első kiemelt, Winter Kupát is megjárt , válogatott Hegyi Norbertet ( Idom Team ) verte 6/3, 6/1 arányban. A harmadik helyen Toronyi Erik ( Top Sport ) és Gyabronka Bence ( MTK ) végeztek. A hazai versenyzők közül Osuchovski Ktistof a nyolcig verekedte magát.| 2010 március 04
Mi rendeztük 2010. 01. 23.-25. között a fedettpályás F16 OB-t. A fiúk keménypályán csaphattak össze, nagy izgalmak azonban nem voltak, az 1. kiemelt Madarász Gergő magabiztosan, szettet sem veszítve nyerte meg a versenyt. Az első körben 60 60-lal melegített be Müller Gergő ellen, majd engedett három gémet Marics Andrásnak, a négy közé kerülésért pedig ezt eggyel redukálni tudta Virág Máté ellen.
| 2010 március 04
A Magyar Bajnok fiú 14-es csapatunk elsőszámú játékosa, Kétyi András, október hónapban Franciaországban vendégeskedett egy hétig a világ egyik leghíresebb tenisz akadémiáján. Nagyon kemény hét volt, napi hét órás komplex edzéssel, különböző fizikai , technikai tesztekkel megspékelve. A szigorú munka mellett , nem kis élményt jelentett egy levegőt szívni az ottani edzésekre lelátogató francia klasszisokkal mint Gael Monfils , Richard Gasquet vagy személyesen is megismerkedni az akadémia sajátnevelésű sztárjával Marcos Baghdatissal.
| 2010 március 04
2008. augusztus 15.-20.Pécs, Pécsi Elektromos Tenisztelep. A Budapest Bajnokságon elért jó eredmények után most a Magyar Bajnokságon kellett helyt állnia egyesületünknek. Azzal a céllal indult útnak a Metró RSC korosztályos különítménye, hogy legalább azt, ha nem jobb eredményeket érnek el sportolóink, mint a budapesti megmérettetésen. Csapataink közül csak a 14 éves fiúk (Kétyi András, Berezvai Kolos, Osuchowski Kristóf és Müller Gergő) vívták ki a 6 csapatból álló döntőbe jutást.| 2010 március 04
Felnőtt férfi csapatunk imponáló biztonsággal megnyerte az OB II-es csapatbajnokságot. Enyedi János által vezetett Szabolcsi Gábor , Szijj Bállint , Konorot Péter , Kalázdi Csaba , Szabó Gábor összetételű csapat kiegészülve a Korosztályos Magyar Bajnokságot nyert F 14-es csapat két húzó játékosával Kétyi Andrással és Berezvai Kolossal jövőre már az első osztályban viheti sikere a Metrós színeket. Bízva a fiatalok további dinamikus fejlődésében reméljük jövőre ebben az osztályban is megállják helyüket , s mielőbb felkerülnek a legmagasabb osztályba.| 2010 március 04
Hungaro Casing Tenisztelep
A Metró RSC fennállása óta mindig kiemelt hangsúlyt fektetett az utánpótlás nevelésére. A budapesti és az országos teniszklubokat figyelembe véve, évről- évre a legtekintélyesebb egyesületek közé vagyunk rangsorolva. Minden évben újra és újra bizonyítjuk helyünket a magyar tenisz utánpótlásának terén. Ez történt júniusban is a Korosztályos Budapest Bajnokságon is.


